Személyes példán keresztül közvetítette Isten tanítását – Jelenits István emlékére

Nyitókép: Földházi Árpád

A szerző a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára

Jelenits István a rendszerváltozás korának egyik legfontosabb szellemi igazodási pontja. Piarista szerzetesként elsődleges feladata Isten szolgálata volt, de a kegyestanítórendben Istent a tanításon keresztül szolgálhatta a legjobban. Sokatmondó tény, hogy először a bölcsészettudományi kart végezte el, csak utána fogott rendszeres teológiai tanulmányaiba. A bölcsészettudományokban, vagy pontosítsunk: az irodalomban és a művészetekben tehát legalább olyan otthonosan mozgott, mint a Biblia világában, a tanteremben legalább annyira, mint az oltár körül. Szeretett tanítani, és tulajdonképp papi minőségében is igazából tanított. Úgy tűnik, 

Ahogy az irodalmat nemcsak tanította, hanem maga is művelte, ugyanígy az Istenhez vezető utat sem csak tanította, hanem kitartóan maga is végigjárta. A tanítással kapcsolatos meggyőződését talán legjobban a nevezetes bicikliutak fejezték ki. Ismeretes, hogy több éven át megtette a Rómáig vezető bicikliutat tanítványaival.

Jó tanár volt és jó irodalmár – nemcsak tanulmányokat írt, hanem szépirodalmat is fordított –, így számára is eljött az a pillanat, amiről József Attila írt, amikor ki kellett lépnie a tanteremből, és ki kellett állnia a nagyobb közösség ügyeiért. A rendszerváltozás előtti és utáni legsűrűbb években volt a piarista rend magyarországi tartományfőnöke, 1985-től 1995-ig. Mint ilyen a rend megőrizve megújításának vált jelképes alakjává. Tudjuk, milyen kihívást jelentett a hazai egyházaknak a rendszerváltozás – Jelenits atya ebben a korszakban vezette a magyarországi piaristákat az új célok felé.

Mint az ország egyik legismertebb magyartanára nem futamodott meg azon kihívások elől sem, amelyek pedagógusként vártak rá, s országos ügyeket érintettek. Tagságot vállalt az Országos Köznevelési Tanácsban, és a Nemzeti Tankönyvkiadó igazgatóságának is éveken át tagja volt. Ily módon, puszta személyes tekintélye révén is, közvetlen beleszólása volt abba, milyen irányba fordul az egyházi oktatás Magyarországon. Bár mindig ódzkodott attól, hogy politizáljon, véleményét soha nem leplezte. Kiállt volt iskolatársa, Antall József, a rendszerváltozás sokat támadott miniszterelnöke mellett.

„A marxisták arra neveltek, hogy a politika célja a hatalom megragadása. Ezzel szemben a kereszténység azt tanítja a politikáról, hogy az a közjó szolgálata.” Maga sem lévén hibátlan, lelkiismerete szavára mindig odafigyelt. Ezért a fenti gondolatmenetet a következőképp folytatta: „A kereszténydemokrata politizálásnak nem a vallásos emberek érdekeit kell szolgálnia, hanem az egész közösség, nemzet boldogulását. A másként gondolkodókban nem ellenséget kell látni, hanem olyasvalakit, akivel közös hajóban evezünk.”

Végül hadd idézzek fel egy személyes emléket. Hosszú éveken át dolgoztunk együtt Jelenits atyával a Pázmány Péter Katolikus Egyetem mára megszűnt esztétika tanszékén, számos évfolyamot indítottunk útjára, ezért sok közös történetet tudnék felidézni. Példamutatása okán számomra a legfontosabb az az epizód volt, amikor még iskolás korú fiammal beszélgettek egy kirándulásról hazatérve a kisbuszban,

Úgy gondolom, ez az atyai gondoskodást idéző gesztus jól mutatja Jelenits atya elgondolását hitről, tanításról. Mint hosszú élete során oly sokszor, e cselekedettel is személyes példán keresztül közvetítette Isten tanítását.

***